Skip to main content

Mely intézmények vesznek benne részt?

Az büntető igazságszolgáltatásban több intézménye is közreműködhet az elektronikus monitorozásról való döntéshozatalban, köztük a bíróság, a rendőrség, valamint a büntetés-végrehajtás, ez az országtól függ. Az intézkedéseket végrehajtó intézmények is országonként változnak. A fiatalkorúak monitorozásában általánosságban véve a következő intézmények működnek együtt:

  • Rendőrség
  • Pártfogó felügyelői szervek
  • Büntetés-végrehajtás szervei, valamint egyes országokban a fiatalkorúak zárt intézményei
  • Gyermekvédelem és szociális intézmények
  • A monitorozást végrehajtó és technikai támogatást nyújtó intézmények (pl. privát cégek)

Az elektronikus monitorozás megvalósulhat:

  1. a büntetőeljárás során hozott intézkedés alapján vagy a bíróság által kiszabott szankció részeként (Front-door measures)
  2. a büntetés-végrehajtásban megvalósuló szankció enyhítése céljából (Back-door measures). Ebben az esetben az elektronikus monitorozást akár a jó magaviseletet értékelő engedményként is lehet alkalmazni.

Az elektronikus monitorozás célja általánosságban véve az, hogy a határozatban vagy ítéletben meghatározott magatartási szabályok betartását ellenőrizze, de ezen túl más célok és hozzárendelhetők a technológia alkalmazásához.[1]

Lehetséges az, hogy a magatartási szabály kizárólag a mozgási szabadságot korlátozza, de az is, hogy emellett más egyéb feltételeket is szab a bíróság, pl. közmunkában, rehabilitációs programon való részvétel, tréning, közoktatásban való részvétel.

Az elektronikus monitorozást használják felnőttek és gyermekek ellenőrzésére is. A kutatásban résztvevő mindhárom országban léteznek speciális szabályok és garanciák a fiatalkorúak monitorozásának elrendelése esetére. Az intézkedést végrehajtó hatóságok és intézmények gyakran a gyermekekkel való bánásmódra vonatkozó speciális tudással is rendelkeznek.

Magyarországon a Rendőrség valamint a büntetés-végrehajtás szervezete működtetnek elektronikus nyomkövető rendszereket, és szükség esetén ők valósítják meg az intézkedést támogató tevékenységeket is.

 

Amennyiben bármilyen kérdése vagy javaslata van, keresse Párkányi Esztert (e.parkanyi[kukac]leeds.ac.uk).

Frissítve: 2018. december 7.

 

 

[1] Hucklesby, A, Beyens, K, Boone, M, Dünkel, F, McIvor, G, Graham, H (2016) Creativity and effectiveness in the use of electronic monitoring: a case study of five jurisdictions. EMEU Report